2017. JÚLIUS 31. - AUGUSZTUS 4.

Ne csak játssz, programozz is!

Sokan azt hiszik, hogy a programozás egy rendkívül összetett tudomány, amely csak matekzseniknek és számítógépguruknak való. Ez nem igaz, valójában bárki megtanulhatja a programozás alapjait, és akár egy délután alatt összeállíthatja a saját számítógépes játékát.

Sajnos az informatika szélvészgyors fejlődésével a közoktatás nehezen tud lépést tartani, így fordulhat elő, hogy sok iskolában még mindig a számítógép perifériáira, az Office alapismeretekre korlátozódik az IT-oktatás, a programozás alapismeretekre pedig mindössze nyolc tanórát ír elő a Nemzeti Alaptanterv. A PC World ezt felismerve 2015 tavaszán iparági összefogást sürgetett, aminek eredményként megszületett a HelloWorld mozgalom.

Habár egy fiatal kezdeményezésről van szó, hat teltházas informatikai tábor, több ezer főt elérő robotverseny és egy 1000 gyermeket megmozgató Unplugged előadássorozat után a HelloWorld még tovább merészkedik az informatika világában és a zenei alapú programozást, valamint az IoT fejlesztés is beépíti a speciális tananyagba, amelynek szerves része a robotvezérlés és a VR-applikáció építés is. Tarts velünk, biztosan tudunk majd újat mutatni!

Helyszín

Óbudai Árpád Gimnázium

Időpont

2017. Július 31. - Augusztus 4.

Célcsoport

10-14 évesek

Program

08:00-08:30

Közös találkozó

08:30-09:30

Unplugged játékok, kódfejtés

10:00-12:00

Programozás/robotvezérlés

12:00-13:00

Ebéd

13:00-15:00

Játékfejlesztés/robotcsata

15:00-16:00

IT hősök/versenyek

Helyszín

A részvétel feltételei

A táborba a tanulás iránt legfogékonyabb 10-14 éves korosztály várjuk, akikre a napközis tábor ideje alatt a megbízott pedagógus csapatunk fog felügyelni. Érdemes sietned, az optimális oktatási feltételek érdekében ugyanis 40 főben maximalizáltuk a vendégek számát. Előképzettségre nem lesz szükséged, nekünk bőven elegendő, ha már láttál számítógépet, vagy okostelefont. Apropó eszközök: mi örülünk, ha saját gépeddel érkezel, hiszen így ismerős környezetben tudsz majd velünk haladni, de az sem baj, ha nem tudsz hozni, adunk majd neked egyet. A budapesti, napközis táborban való részvétel feltétele a 29 900 forintos részvételi díj befizetése. Az ár az ÁFA-t, a napi egyszeri ebéd, a foglalkozások és a felhasznált anyagok díját tartalmazza.

Jelentkezéshez kérünk, hogy töltsétek ki szüleiddel a lenti űrlapot, hogy utána felvehessük veletek a kapcsolatot. Levélben elküldjük majd a fizetési feltételeket, a jelentkezési lapot, valamint az adatvédelmi és NEFMI által előírt egészségügyi nyilatkozatot. Minden táborozónak ki kell töltenie az említett dokumentumokat, valamint a belépéshez szükséges a tábor díjának (29 900 Ft) befizetése is.

Jelentkezés

Partnerek

Genius

További táboraink

Médiatámogatók


Kapcsolat

Ha kérdésed van, fordulj hozzánk bizalommal!

Kovács Judit
Tel: +36-1/577-4373
(Hétköznap 09.00-14.00)
Fax: +36-1/266-4274 Email: helloworld@pcworld.hu